Nézd, a vers egy komphajó:
S én a kikötői rakodó.
Számban enyhe sós halíz.
Rég nem bánom, hova húz a víz.
Most a dallam léghajó:
És a szavak: egy-egy utazó.
Fölrepít a könnyű gáz.
Lassan minden kertszomszéd magáz.
Ki beszél?
Én, vagy ez már a szél?
Ez a táj
Csupa jobbkéz-szabály.
Minden szó egy fürge nyíl.
A néma levegőbe beleír.
Mint egy töltőtoll, ha folyt,
Röppályája csupa tintafolt.
Nézd, a dal ma lágy eső:
Fölpezseg a néma levegő.
Hangonként egy csipet só.
A mindenségbe beleszórható.
Ki beszél?
Én, vagy ez már a szél?
Ez a táj
Csupa jobbkéz-szabály.
