TÚLNŐTTEM MINDEN BÖRTÖTNÖN
FELTÉPTEM AJTÓT, ABLAKOT
ÉRZEM A FOGAKAT A BŐRÖMÖN
A TENYEREMBŐL ESZNEK A FARKASOK
Sose lesz vége, viszem a zászlót
Alattam ropogó csontok, hipokriták, meg moralizálók
A sírból is kimásztam, én vagyok az a fekete ló
Egy repedezett tükörkép, egy húsvér mementó
Annyit néztem le a mélybe, már a mélység néz belém
Jöhet a fémes íz a számban, vagy a méz a kés hegyén
Romjaimból építettem tornyot, palotát
Szögesdrótból koronát
TÚLNŐTTEM MINDEN BÖRTÖTNÖN
FELTÉPTEM AJTÓT, ABLAKOT
ÉRZEM A FOGAKAT A BŐRÖMÖN
A TENYEREMBŐL ESZNEK A FARKASOK
Soha nem voltam elég, pedig soha nem voltam elégtelen
Két tűz között csiholtam egy harmadikat, amivel a másik kettőt elégetem (most már elég)
Ez nem értelem, ez oltalom, sugallat, katarzis
Ezt nem olthatod el bármennyi földet rá kotorsz is (nem)
Akkorára gyúrtam az állatot magamban, két másik álllat sem bír el vele
Tudod van az az állapot, ez a farkas, farkasnak embere
És ez a ragozó ragadozó ösztön utánam temetetlen tetemeket vontat
Örökké lángnyelvtannal és nyitott vonyítással őrzöm a holdat
