Holnap nyílhat még a virágom
De nem ebben a kertben, belepi a gaz
Kétszer nyílhat még e világon?
Ugyanaz a kérdés ami kiakaszt
A lehullott szírma, evez a Dunán
Éjjel a várost tova szeli épp
Keresi a választ, hogy mi jön ezután?
Legyen ez az érzés csakis a miénk
Amíg én várom a szépet
Az égből a zápor jégként hullik rám
Szeme, mint a vérvörös méreg
Átáztatja minden problémám
De akarom hogy álj!
Én ahogy távolabb érek
A helyedet káttan csak, de te nem voltál
Te immár távolról nézed
Hogy mély ez az árok, amibe te beledobtál
Magamat átadom érted
De nem tehetem mert tele van a fejem mostmár
Mielőtt én újra élnék, álj!
Kidobom, minden problémám!
Berry:
Állj, kidobok minden szeretetéhes érzelmet,
Meghalt a virág.
Beledobtál újra a mélybe,
És zuhanok lejjebb, ma rám a para vár.
Önmagammal kellett újra szembenéznem,
Mert megszerettem azt, aki bánt.
Ez az egyetlen hibám.
Gondolkodtam, tudod, gondolkodtam,
Hogy lehetek ennyire szerelmes, bódultan józan.
Velem volt csak gondod,
Amikor otthon voltam,
De mégis megvársz.
Akarom a szíved, de ugyanúgy érzem,
Hogy felnagyítod ezt a problémát.
Haragosan ébredsz,
A kezed is véres.
Megöltél,
Az élet is megpróbált.
De akarom, hogy állj.
Én, ahogy távolabb értem,
A helyedet láttam csak, de te nem voltál.
Te immár távolról nézed, milyen mély ez az árok,
Amibe te beledobtál.
Magamat átadom érted,
De nem tehetem, mert tele van a fejem már.
Mielőtt én újra élnék, állj.
Kidobom minden problémám.
De akarom hogy álj!
Én ahogy távolabb érek
A helyedet káttan csak, de te nem voltál
Te immár távolról nézed
Hogy mély ez az árok, amibe te beledobtál
Magamat átadom érted
De nem tehetem mert tele van a fejem mostmár
Mielőtt én újra élnék, álj!
Kidobom, minden problémám!
