在手机上保存，获得更好体验
Tudom, két éve már nem sajnálsz,
Annyit ültél lent a mélyben,
Hogy már fényt sem látsz,
Felmegyek, szívem, hogyha nem hívsz mást,
Hogyha engem még újra egy kicsit megkínálsz,
Abból a szívből, ami másnak jár,
Adj az örömből, mi nekem sosem juthat már.
Ez is olyan, mint a tavalyi nyár,
Nagyobb igény, pedig szarabb lesz a tavalyinál.
Ez is olyan, mint a tavalyi lány,
tetszett a mullet, pedig olyan, mint a sokadiknál.
Ne hallgass, a kezem sírt ás,
Babám, ne hallgass, hamis szentírás.
De vár… valami jobb, ami fenntart,
Vár…
Az a para, hogyha nem még,
Nem is láttál így még,
Nem is láttál önmagamnak lenni,
De vár… valami jobb, ami fenntart.
Két éve, két éve nem,
Két éve, két éve nem,
Ki a szélére, de bele nem,
Bele a közepébe, baba,
Oda temetem magamat.
A kezébe, oda beleengedem,
A lányok feketébe, én fehér ingbe,
Lányok feketébe, én fehér ingbe,
Lányok feketébe…
De baba, neked ez kell,
Szereted a neont, de a szívem nekem pasztell,
Próbálod a mást, mert a szoki neked nem kell,
Szereted a zajt, de a végén csak a csend kell,
Szereted a szívem, pedig tudom, csak a….
Igen, tudom, hogy csak az kell,
Tisztelem a kurvát, de nem ölelem egyszer se,
Felvenném, de nem hívlak fel egyszer se,
Mosolygok, de nem nevetek egyszer se.
Két éve, két éve nem,
Két éve, két éve nem,
Ki a szélére, de bele nem,
Bele a közepébe, baba, oda temetem magamat
A kezébe, oda beleengedem,
A lányok feketébe, én fehér ingbe,
Lányok feketébe, én fehér ingbe,
Lányok feketébe…
