Én már feladtam és úgy voltam, minden napomban: az van, ami van Én már nem hittem és úgy véltem, ez az életem, ez jut nekem. Jártam csendesen és elvesztem,
kővel a szívemben, csak léteztem. Aztán eljöttél és rámnéztél, az a kődarab, a Múlt már csak.
A kövemet felvetted, Veled arannyá lett
Ami a szememben, az van a szívemen, minden szavam a lelkemből hallod. Ami a szememben, az van a szívemen, most már mondhatom: „szép napot.”
Ami elveszett, vitték az évek, újra éledtek, megláttam Benned. Ahogy eljöttél és rámnéztél, az a pillanat már megmarad.
A lelkemet felvetted, Veled gyémánttá lett
Ami a szememben, az van a szívemen, minden szavam a lelkemből hallod. Ami a szememben, az van a szívemen, most már mondhatom: „szép napot.”
Éveink rövid hetek, elszállnak, köddé lesznek hónapok rövid napok, perceink pillanatok, Szívünk már duplán dobog, a gyertyánk gyorsan lobog, életünk vadul pereg, észre sem veszed.
Ami a szememben, az van a szívemen, minden szavam a lelkemből hallod. Ami a szememben, az van a szívemen, most már mondhatom: „szép napot.”
