Villamos

A villamoson írsz, marad utánad pár mű,

Tied a félsz, hogy merre haladjon át a jármű,

Tied a csendes stressz, hogy jegy nélkül kétségbe ess,

Ellenőr vagy egyben és régóta bérletes.

Magadhoz préselődsz, érzed a szűnő teret,

Magadnak adod át a fáradt ülőhelyet,

De az irányt, a tempót a villamos diktálja,

Korlátolt az akarat, a te utad is sínpálya.

Az élet az egy ének

Megírt kotta mentén,

Ha vége van a verzének,

Újra itt a refrén

Az élet az egy ének

Megírt kotta mentén,

Ha vége van a verzének,

Újra itt a refrén

Megfagysz helyzetekben, érzelmi mirelit,

Hátizsáknyi hűvösséget hagytak rád a szüleid.

Életed tavasza kopírozott kikelet,

A családi terheket szolga módon cipeled.

Nagyvárosi suhancok, kisfalusi vigécek,

A szülőhelyed öngyújtó, végül úgyis kiéget.

Mécsláng világít, lenge lényed pernye lett,

Nem csupán olyan vagy, hanem maga vagy a környezet.

Az élet az egy ének

Megírt kotta mentén,

Ha vége van a verzének,

Újra itt a refrén

Az élet az egy ének

Megírt kotta mentén,

Ha vége van a verzének,

Újra itt a refrén

Zenemű vagy, ami egyféleképpen szólhat

Feltétlen beteljesedő ismeretlen jóslat

Kert, amit bejárhatsz de kijelölt a határa

Batyu, amit csakis ő vehet a vállára

Bodorodva füstölögsz a kereted a kémény

Pont mikor szabadulnál már ott is vagy a végén

Eloszlasz, mint a tömeg mit megsirat a könnygáz

Kifutsz és szétpezsegsz a létezés ha fölráz

Az élet az egy ének

Megírt kotta mentén,

Ha vége van a verzének,

Újra itt a refrén

Az élet az egy ének

Megírt kotta mentén,

Ha vége van a verzének,

Újra itt a refrén