Helyben vagyunk, haladok,
Létra és fa vagyok,
A gyökér arra kell, hogy
Felszívjam az anyagot,
A verseket, és hidd el,
Zöldbe kell öltöznöm,
Fotoszintézissel
Magamat föltöltöm,
Költőktől kölcsönzöm
Számtalan szavam,
Ha nehéz a helyzet,
Kívágom magam.
És földaraboltan már
Könnyen érzem holtan,
Hogy egy végtelen kocsma
Törzsvendége voltam.
Ettől a fától lehet
Nem látod az erdőt
Ne suhints fejszét magkorban
Mindened eldőlt
Gyűrűk az évek, ám
Csak a törzsed a felnőtt
Lombkoronádtól látni
Az égen a felhőt
Fa vagyok, a kérgem
Alatt bogárerek,
A szél dalolta el, ha
Kérdezték, hová megyek.
Sötét odúm otthona
A lélekbagolynak,
Vágyaim, az ágaim
Az égig hatolnak.
A fasorba' se vagyok,
Nem tartok irányokat,
Az ősz kiválogat, hogy
Kössek össze világokat.
Virágokat hullatok
A lombból a lentlétbe
Lepörög az élet
Mint a juhar termése
Ettől a fától lehet
Nem látod az erdőt
Ne suhints fejszét magkorban
Mindened eldőlt
Gyűrűk az évek, ám
Csak a törzsed a felnőtt
Lombkoronádtól látni
Az égen a felhőt
A múlt földet ért levél
A jövő kétkedés.
Miért köt ide a gyökér?
Miért növök az ég felé?
Miért az a cél, hogy
Arany János tölgyei
Alatt az ember a részvétlen
Gödröt töltse ki?
Van-e égi favágó,
Ki beáll csöndben mögém?
Ki tudom-e számolni
A halál dőlésszögét?
Árnyékos oldalam
Megrögzött, mohos fajta,
A karácsony ünnepe
A fenyők holokausztja.
Ettől a fától lehet
Nem látod az erdőt
Ne suhints fejszét magkorban
Mindened eldőlt
Gyűrűk az évek, ám
Csak a törzsed a felnőtt
Lombkoronádtól látni
Az égen a felhőt
Ettől a fától lehet
Nem látod az erdőt
Ne suhints fejszét magkorban
Mindened eldőlt
Gyűrűk az évek, ám
Csak a törzsed a felnőtt
Lombkoronádtól látni
Az égen a felhőt
Ettől a fától lehet
Nem látod az erdőt
Ne suhints fejszét magkorban
Mindened eldőlt
Gyűrűk az évek, ám
Csak a törzsed a felnőtt
Lombkoronádtól látni
Az égen a felhőt
