mindhiába filóztam, hogy mi a vége, most zuhanunk a mélybe… zuhanunk 6 láb mélyre béjbeh…
(zuhanunk, zuhanunk, mint platformban)
de úgy taszít engem az ismeretlen baby, bevallom, egy kicsikét félek, mert bánom már, úgy igen, bánom én,
hogy nem töltöttem teveled még egy éjszakát...
bejártam én már annyi vármegyét
de én mindig tudtam
testvér, mindig tudtam, hogy merre vár az otthon
emberek, ne szegezzetek ennyi téveszmét felém,
mert csak nyugalomban maradhat a báttyátok mindig a toppon
úton-útfélen bezavar a gyáva öntudat, voó, hogy mér' volt így?
hogy mér' nem volt máshogy?
hogy mér' tettem azokat a fránya dolgokat mind meg én...
úton-útfélen néha be-bezavar a frànya bűntudat, voó
réges-régen voltak tervek, volt vízió, ma már csak szürkeség
call me because I can’t pretend that I don’t need you now
you know I need you now
layin’ on the empty side of my bed because I love you
that’s why I had to leave
bejártam én már annyi vármegyét,
hogy közben arra jöttem rá, hogy mindenhol megvan az otthon, ó emberek!
holnap is nap van, hát te is úgy készülj, hogy mi lesz végül
azt csak az isten tudja…
